A NAV megkérdezte az adószakmát, és a visszajelzések alapján fokozatos átállást javasol az ÁNYK-ról a korszerűbb digitális szolgáltatásokra. A december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben, fokozatosan valósulna meg az átállás. Elsőként a legnagyobb cégek áfabevallását érintené a változás, a kis- és középvállalkozások több időt kapnának.
Az EU Tanácsa elfogadta az Európai Bizottság javaslatát, amelynek értelmében 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válik hozzáférhetővé Magyarország számára, és megnyílik az út ahhoz, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény ismét teljes körűen részt vehessen az Erasmus+ és a Horizont Európa programokban.
2026. október 1-jétől szigorodtak az Európai Unióba irányuló acélimport vámkezelési követelményei. Az érintett termékek importőreinek immár nem elegendő az áru utolsó feldolgozásának vagy exportjának országát igazolniuk.
A szakmai szervezetek a jövő hét végéig adtak haladékot a kormánynak az üzemanyagár-támogatás kérdésének megvitatására és a döntés meghozatalára.
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal egy alapvető tudnivalókat tartalmazó tájékoztatót tett közzé a dízeltámogatással kapcsolatosan.
A magyar vendéglátó szakma négy vezető szövetsége (Magyar Vendéglátók Ipartestülete, MSZÉSZ, Magyar Éttermi Szövetség, VIMOSZ) 34 konkrét intézkedési javaslatot fogalmazott meg a turisztikai vendéglátás versenyképességének és foglalkoztatási képességének erősítésére.
Szeptember 1-jétől új, kéttényezős díjrendszer lépett életbe a visszaváltóautomatákat üzemeltető boltok számára: a MOHU egységes, palackonkénti kezelési díjat és egy, a visszaváltott mennyiséghez kötött havi átalányt vezetett be.
A csomagolásokhoz kapcsolódó EPR-kötelezettségekről és az új uniós PPWR-rendelet gyakorlati alkalmazásáról tartott tájékoztató workshopot a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026. szeptember 10-én Veszprémben, a Green Tax Service Kft. közreműködésével.