Valódi árstabilizáció vagy csak átmenetileg visszafogott drágulás? Erre a kérdésre kereste a választ a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) inflációs kerekasztala, amelyen a hazai dezinfláció fenntarthatósága, az árkorlátozások, az adópolitikai tényezők, a forint árfolyama és a jegybanki mozgástér is terítékre került.
Inflációs kerekasztalt szervezett az MKT Gazdaságpolitikai és Gazdaságelméleti Szakosztálya 2026. május 6-án. A szakmai beszélgetésen Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, az MKT alelnöke, ifj. Becsey Zsolt, az UniCredit Bank Hungary Zrt. vezető közgazdásza, Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központjának vezetője és Quittner Péter, a Magyar Nemzeti Bank Inflációelemzési Osztályának vezetője elemezte a hazai inflációs folyamatokat. A beszélgetést Farkas Zoltán, a HVG szerkesztője vezette, a résztvevőket Halmai Péter akadémikus, az MKT szakosztályi elnöke köszöntötte.
Kedvező adatok, óvatos értelmezés
A fórum kiindulópontja az volt, hogy a magyar infláció a korábbi, nemzetközi összevetésben is kiugró szintekről látványosan mérséklődött. A márciusi KSH-adat szerint a fogyasztói árindex 1,8 százalék volt, ami az MNB 3 százalékos inflációs célja, illetve a 2–4 százalékos toleranciasáv alsó széle alatt helyezkedett el. Az áprilisi adat ugyanakkor már 2,1 százalékos éves inflációt mutatott, vagyis az infláció visszatért a toleranciasávba, de a dezinflációs folyamat nem tekinthető lezártnak.
A statisztikailag kedvező kép nem feltétlenül esik egybe a fogyasztók mindennapi árérzetével. Egyes termékek ára továbbra is hirtelen megugorhat, miközben a kereskedők erős árcsökkentő akciókkal versenyeznek. A fő inflációs mutató ezért önmagában kevés: az élelmiszerárak, a szolgáltatásinfláció, a maginfláció, a bérdinamika, a forint árfolyama és az inflációs várakozások együtt határozzák meg, mennyire stabil a jelenlegi pálya.
Árkorlátozások és adópolitikai hatások
A vita egyik központi kérdése az volt, hogy az alacsony infláció mennyiben tükröz valódi piaci alkalmazkodást, és mennyiben jelent átmenetileg elfojtott áremelkedést. A szakértők szerint a statisztikai adatokat több kormányzati beavatkozás is befolyásolja: az élelmiszerárrés-korlátozás, a védett üzemanyagár és a rezsiár-szabályozás. Ezek rövid távon mérsékelhetik az inflációt, de torzíthatják a piaci árjelzéseket, és kivezetésük későbbi áralkalmazkodást okozhat.
Az adópolitikai tényezők is árnyalják a képet. A 27 százalékos ÁFA-kulcs nominálisan kiugró, de a kedvezményekkel korrigált effektív ÁFA-terhelés már kevésbé rendkívüli. Az ÁFA-csökkentés inflációmérséklő hatása ugyanakkor nem automatikus: az adóemelés jellemzően gyorsabban jelenik meg a fogyasztói árakban, mint az adócsökkentés. A kiskereskedelmi különadó ezzel szemben közvetlenebb árnövelő tényezőként jelent meg a beszélgetésben.
A fogyasztói kosár jelentős része ma valamilyen hatósági szabályozás alatt áll, ami rövid távon fékezheti a statisztikai inflációt, hosszabb távon viszont gyengítheti a piaci alkalmazkodást.
Szolgáltatásinfláció és várakozások
A szolgáltatásinfláció és a maginfláció alakulása továbbra is óvatosságra int. Az áprilisi KSH-adatok alapján miközben az éves fogyasztói árindex 2,1 százalék volt, a szolgáltatások ára 4,0 százalékkal emelkedett. Ez azért fontos, mert a szolgáltatásinfláció jellemzően ragadósabb, erősebben kötődik a bérdinamikához és a belső kereslethez, ezért tartósabb inflációs nyomást jelezhet.
A vita egyik legerősebb tanulsága, hogy a statisztikailag mért és a gazdasági szereplők által érzékelt infláció között továbbra is jelentős különbség van. A háztartások inflációs várakozásaiban 5–6 százalék körüli árszint-emelkedés él, és a vállalati körben is felfelé mutató elmozdulás érzékelhető. Amíg ezek a várakozások magasabb szinten ragadnak, addig a jegybank mozgástere is korlátozott marad.
Forint, kamatpálya és jegybanki mozgástér
A forint árfolyama az infláció letörésének egyik kulcstényezőjeként jelent meg. Egy kis, nyitott gazdaságban az árfolyam közvetlenül hat az importált inflációra, az energia- és külkereskedelmi költségekre, valamint a vállalati árazási döntésekre. A vitában elhangzottak szerint a forint erősödése érdemben hozzájárult az infláció mérséklődéséhez, mivel fékezte az importált árnyomást. Az elemzői becslések alapján a forint euróval szembeni egyensúlyi árfolyama nagyjából a 353–380 forint/euró közötti sávba tehető.
A kamatpolitika kapcsán a vita egyik kiindulópontja a 6,25 százalékos alapkamat és az alacsonyabb infláció együttállása volt. Az alacsonyabb infláció önmagában kamatcsökkentési érv lehetne, de a jegybank az előre tekintő inflációs pályát, az árfolyam-stabilitást, az inflációs várakozásokat és a külső kockázatokat is mérlegeli. Az elemzői konszenzus szerint a következő kamatlépés várhatóan csökkentés lehet, de tartós lazítás csak stabil forint, mérséklődő várakozások és hiteles fiskális pálya mellett képzelhető el.
A beszélgetésben az euróbevezetés és az ERM2-pálya is felmerült. Ezek a kockázati prémium csökkentésén keresztül javíthatnák a finanszírozási feltételeket, ugyanakkor a horvát példa kapcsán a résztvevők óvtak az egyszerű analógiáktól: a magyar gazdaság szerkezete és sokkérzékenysége eltér a horváttól.
A fenntarthatóság a kulcskérdés
Összességében a fórum alapján a hazai inflációs helyzet érdemben javult, de a kedvező adatok mögött továbbra is több bizonytalanság húzódik meg. A jelenlegi alacsonyabb infláció részben valódi dezinflációs folyamatokat tükröz, részben viszont adminisztratív beavatkozások, egyszeri hatások és bázishatások eredménye is lehet.
A következő időszak kulcskérdése ezért nem pusztán az, hogy az infláció rövid távon 2 százalék körül marad-e, hanem az, hogy ez a szint piaci alapon is fenntartható-e az árkorlátozások kivezetése, a bérdinamika, a forintárfolyam, a költségvetési politika és a külső kockázatok mellett.
A dezinfláció tehát kézzelfogható, de fenntarthatósága továbbra is nyitott kérdés.
A kerekasztal teljes felvétele az MKT YouTube-csatornáján visszanézhető.