A kamara által működtetett Europe Direct iroda a helyi Európai Dokumentációs Központtal és a Pannon Egyetemmel együttműködésben közel 20, politológia és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóval tett látogatást a tavaly nyílt Europa Experience-ben.

A látogatóközpont célja, hogy mindenki számára közelebb hozza az Európai Uniót, annak történelmét, intézményeit és a mindennapjainkra való hatásait.
A hallgatók elsőként Brandt Balázstól, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete munkatársától hallhattak előadást az EU jelentőségéről, a fiataloknak szóló lehetőségekről és az EU digitalizációval kapcsolatos törekvéseiről.
A hallgatóknak a látogatóközpont munkatársa egy interaktív séta keretében mutatta be a központ multimédiás tereit, amit aztán a fiatalok önállóan is felfedezhettek.
A nap legizgalmasabb része volt, amikor minden hallgató egy-egy európai parlamenti képviselő bőrébe bújva tapasztalhatta meg, hogy hogyan zajlik az Európai Parlamentben a munka, hogyan születik egy uniós jogszabály. A szimulációs játék során két jogalkotási javaslatról vitáztak a fiatalok, amik témái az alábbiak voltak:
- klímaváltozás: azon belül a fogyasztási szokások;
- dezinformáció és a felelős online jelenlét.
Informatív és egyben szórakoztató napot töltött a csoport a látogatóközpontban, köszönjük minden közreműködő személy/szervezet segítségét.
Néhány információ az Európa Experience-ről:
Budapesten tavaly nyílt meg az Európa-élményközpont, ahol interaktív eszközök és egy szerepjáték segítségével mutatják be az EU működését és az intézményeit. Az élményközpont idén tavasztól megújult szerepjátékkal várja a látogatókat.
Az Európai Parlament és az Európai Bizottság az Unió minden fővárosában olyan élményközpontokat létesít, amelyek a legkorszerűbb interaktív állomások és eszközök segítségével bemutatják az EU működését, Európa mindennapjait, ismertetik az uniós polgárok véleményét, valamint a legfontosabb és legfrissebb helyi és uniós híreket, eseményeket.
A szimulációs játékban való részvételhez nincs szükség előzetes tudásra az EU-ról, azonban csak csoportok tudják ezt a szolgáltatást igénybe venni (min. 16 és max. 32 fő).
A látogatóközpont minden szolgáltatása elérhető az EU mind a 24 hivatalos nyelvén.
A központ az év minden napján várja a látogatókat és ingyenes bárki számára.