Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Telt házzal számolnak a csúcsidőszakra

Szerző: Szauder Rita
2020. június 23.

Továbbra is élvezni a vendégek bizalmát – talán ez jelenti a mostani helyzetben a legnagyobb üzleti értéket a szállodaiparban, amely a recessziót követően júliusra és augusztusra várja idei bevételeinek több mint ötven százalékát.

Ugyanakkor az üzleti céllal, jellemzően külföldről érkező vendégek elmaradása olyan komoly visszaesést eredményez, amit a szabadidős vendégforgalom nem tud kompenzálni. 

 

Interjú a veszprémi Hotel Villa Medici,
a balatonkenesei Hotel Marina-Port és
az alsóörsi Hotel Mayer Superior vezetőivel

 

Hotel Villa Medici

– A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen csökkent a vendégek száma éttermeinkben és a szállodában is, így más lehetőséget nem láttunk, mint hogy tevékenységünket teljes mértékben szüneteltessük – idézi fel a március kényszerű lépéseit Neubauerné Edit, a veszprémi Hotel Villa Medici igazgatója.

– Akkor szembesültünk azzal is, hogy egy látszólag könnyűnek látszó szálloda-étterem bezárás mennyi teendővel jár, hiszen a vállalkozásunk három évtizedes fennállása óta ez volt az első alkalom, amikor pár napnál hosszabb időre zártunk be. A költségek minimalizálása mellett az állagmegóvást is szem előtt kellett tartanunk és azt is, hogy viszonylag rövid időn belül újra tudjunk indulni, ha a veszélyhelyzet csökken.
 

Új szoba a Villa Mediciben
 

A Nosztalgia Étterem és a terasz, valamint a szálloda melletti Panoráma terasz pünkösdi nyitásával kapcsolatban az igazgatónő úgy fogalmaz: jó döntésnek bizonyult, és örülnek annak, hogy továbbra is élvezik vendégeik bizalmát.

Az éttermekben eddig tapasztalt tisztaság, fegyelem, szakmai színvonal biztonságérzetet nyújt a vendégek számára, amihez a Magyar Turisztikai Ügynökség által összeállított ajánlások is nagy segítséget jelentettek.

Neubauerné Edit elmondta: bíznak a hazai vendégforgalom fellendülésében, ám nincsenek illúzióik az idei év eredményeivel kapcsolatban. Mivel előreláthatólag egy ideig elmaradnak a külföldi vendégek, az ehhez kapcsolódó üzleti ebédek, vacsorák, konferenciák és szállásfoglalások tekintetében is számíthatnak visszaesésre. Az igazgatónő azonban pozitívan tekint a jövőbe, az elmúlt harminc év tapasztalatával a háta mögött bízik abban, hogy a szakma végül megerősödve vészeli át majd ezt az időszakot.

 

Hotel Marina-Port

Március végén kényszerű üzemszünetet hirdettek a balatonkenesei Hotel Marina-Port szállodában is. Ez azt jelentette, hogy a dolgozóknak egy kis részét tudta a cég megtartani, emellett minimális karbantartást, felújítást végeztek és olyan fejlesztéseket, például nyílászárócserét, a konferenciatermek felújítását, ami már korábban is szerepelt a tervek között, de most „kényelmesebben” jutott rá idő – közölte érdeklődésünkre Szijártó Csaba igazgató.
 

Hotel Marina-Port


Hozzátette: az elmaradt rendezvények miatt a június optimista becslés szerint sem fogja elérni a tavalyi év hasonló időszakának még a felét sem, júliusra és augusztusra viszont a belföldi, jellemzően családos vendégek foglalásai alapján nem várható ilyen elmaradás.

Ha pedig beköszönt a várva várt jó idő, akkor a vendégek előszeretettel választják majd a Balaton-partot, amely jelen állás szerint a tervezhető, biztonságos nyaralás lehetőségét kínálja.

 

 

Szijártó Csaba a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szolgáltató és vendéglátó tagozatának alelnökeként úgy véli: az elmúlt időszak korlátozásaiból sok tapasztalatot nyertek a szolgáltatók is, így remélhetőleg egy esetleges következő vírushelyzetben már enyhébbek lesznek a szigorítások és az emberek mozgása is kevésbé lesz korlátozott.

– Sok olyan megoldást megismertünk, ami biztonságot nyújthat abban az esetben is, ha az emberek elhagyják otthonukat és igénybe vesznek olyan kényelmi szolgáltatásokat, amelyekre vágynak. Ha mindenki betartja a korlátozásokat és az ajánlásokat, akkor a hazai szállodák is ugyanolyan biztonsággal üzemeltethetők járványhelyzetben, mint a kereskedelmi egységek – fogalmaz Szijártó Csaba.

 

Hotel Mayer Superior

Szintén bizakodva tekint a jövőbe az alsóörsi Hotel Mayer Superior tulajdonosaként Mayer Gyula. Bár a forgalom az ő szállodájukban is nullára redukálódott a veszélyhelyzet kihirdetését követően, a pünkösdi hétvégén már telt házzal üzemelt a szálloda. A június azonban még „szellős, önállóan nem tudna megállni a saját lábán”, a július és az augusztus viszont náluk is telt házasnak ígérkezik, hasonlóan a korábbi évek nyaraihoz.
 

Hotel Mayer Superior


– Budapesthez mérve a Balaton-parti vállalkozások helyzete jóval kedvezőbb, azt látjuk, hogy sorra nyitnak az üzletek, éttermek, szállodák. Ennek a kritikus helyzetnek az átvészelése nagymértékben függ a tartalékoktól is, és számolni kell azzal, hogy a 2020-as év nem tud nyereséget produkálni.

Egyelőre nagy talány és komoly kérdés, hogy az idei bevételeivel melyik vállalkozás lesz képes a következő szezonig kitartani. Éppen ezért úgy gondolom: egy vállalkozásnak kell annyi tartalékkal rendelkeznie, hogy egy ilyen évet át tudjon vészelni – mondja Mayer Gyula.

Hangsúlyozta továbbá, hogy „az idei szezonban a szolgáltatók egyik legfontosabb feladata teljes mértékben arra törekedni, hogy a vendégek számára a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsák. Ez a vírus nagy félelmet keltett az emberekben és gazdaságokat kényszerített térdre – de akinek vannak tartalékai és betartja a biztonsági előírásokat, optimistán tekinthet a jövőbe”.

 

Forrás: Üzlet Magazin (2020. június)